Nem unatkoztunk

Január harmadikán kezdődött a fiúknak a suli. Anya innen egyenesen a boszihoz ment. Tuti hely volt. A bosziról annyit, hogy egy átlagos nő, vas orr és seprű nélkül. Van egy papagáj a szobában. Valami nagy szutyok volt anya körül, mert mint egy örült üvöltött a madár, amikor az átkot leszedte rólunk és amikor a pozitív energiát rakta ránk, már szép csendben volt. Engem is megpiszkált. Neki is elmondtam, hogy fiú vagyok, de ő többet akart, mint a kineziológus néni is. Először bizonytalan voltam, amikor anya hasára tette a kezét és bizony elhúzódtam a pocak másik felébe, de éreztem, hogy semmi baj és akkor már visszabújtam. Neki is elárultam, hogy apa egyik őse vagyok. Most már minden akadály elhárult a születésem elől, csak még egy holdkövet kellett beszerezni.
Január nyolcadikán apa bevonult a kórházba. Anyával mindennap kétszer meglátogattuk. Úgy volt, hogy három nap után hazajöhet, de csak öt nap után engedték ki. /Megműtötték/ Képzeljétek miután félkómásan lehozták a műtőből, fájdalmai ellenére azt mondta anyának: „Most már mehetünk a kínaiba!” Na, ja! Az elkövetkezendő hat hétben szigorú diéta következett.
Január tizenhetedikén anya csatlakozott egy tök jó társasághoz, ahol kismamákkal lehet beszélgetni és megosztani a tapasztalatokat, kérdéseket.
Január végén voltunk megint 4DUH-on, 16 percig ébresztgettek! Még itt sem hagyják az embert nyugodni!