Pasik a fedélzeten

Tegnap Ákos és Apa nap volt. A legeslegelső! Apa még szabit is vett ki. Lehet, hogy most sokan azt mondják, na és akkor mi van, ez nálunk igenis nagydolog! Apa a munka „mámoros” világában él, ezért nehéz onnan kizökkenteni.

Bevallom nekem is nagyon nehéz volt elmenni. Amikor jelentkeztem erre az egész napos „tanfolyamra” bátran bevállaltam. Aztán tegnap reggelre nem aludtam egy szemhunyásnyit sem, csak ölelgettem, puszilgattam a kicsi fiamat. Még hajnalban felébresztettem szopizni. Hét órakor kellett volna indulni, még háromnegyedkor pizsamában rohangáltam és osztottam a tanácsokat.
Bob the Builderes DVD a lejátszóban, gyógyszer a gyógyszeradagolóban, de nem veszi be csak úgy, hanem ha azt mondja, hogy……, akkor erre azt kell felelni, hogy….., mert különben balhézni fog. Babatea a tartóba, kaja a hűtőben, öltözésbe nem bele szólni, ha azt mondja, fáj a feje akkor ezt a vitamint beadni, ja és nagyon vigyázz az én kicsi fiamra stb…

Apa csak annyit kérdezett: Nem indulsz még?
Héttől háromnegyed kilencig kb. hatszor telefonáltam, de semmi nem történt, már csak azért sem mert aludt. Utána elkezdődött nekem is a nap. Természetesen az első szünetben a telefonhoz rohantam, jókedvűen csacsogott, igaz közölte, hogy cicimici, de miután mondta, hogy most nem tudunk, nem folytatta tovább.
Sajnos eléggé elhúzódott, így fél hat körül értem haza hullafáradtan.
Az én kicsi fiam jókedvűen fogadott, agyon pusziltam, öleltem, majd következett a sokat várt cici.
Megnyugodott, hogy minden a régi és szaladt is tovább a fiúkkal játszani.
Apa elmondása szerint semmi nem volt, ettek nagyokat, játszottak, tévéztek. „Különben is minek kellett volna lennie?”- jött a kérdés

„Hát, hogyhogy semmi? Nem csinált vagy mondott valamit, ami új? Nem vettél észre semmit? „

Összeszedte minden gondolatát, látszott, hogy dolgozna a fogaskerekek. ÉÉÉÉÉÉS, bejött. „Amikor telefonáltam, mondtam a kollegámnak, hogy ma én vagyok a bébicsősz és utána ezt ismételgette. Majd miután leraktam a telefont, megkérdezte „Apa, mi az a bébicsősz?” ezután megállapította, hogy akkor a kutyáknak is mi vagyunk a bébicsőszei.”

Na, ugye,hogy történt valami említésre méltó :))

Hát ezekért a megismételhetetlen pillanatokért nem akarok egy percet sem nélküle tölteni. Most el kellet képzelnem azt, amit átélhettem volna. Pl.: ül a szőnyegen, nézegeti a mesekönyvét és közben fél füllel hallgatja a telefonbeszélgetést, majd morfondírozik egy általa nem ismert szón. Nagyon édes lehetett.
Lehet, hogy most az jön le, ez már nem normális, ez már kóros, de én így érzem jól magam. Egyszer úgy is el kell engednem, legalább addig had élvezzem, amíg lehet.

Apára visszatérve: HÁLÁS KÖSZÖNET NEKI! Derekasán helyt állt, nem volt szemrehányás, hogy a gyereket mennyire elrontottam stb……
Igaz, jól el is fáradhatott, mert fél kilenckor elvonult és már aludt is.

Ami miatt a kicsi fiamat itthon hagytam, az ő érdekében történt. Egy nagyon érdekes, misztikus helyen voltam, ahol az ő gyógyulásának elősegítése volt a cél.

Összegezve: nagyon tanulságos napon vagyunk túl, hiszen Apa és Fia egy egész napot tölthettek együtt, én megtapasztaltam, hogy ők ketten is nagyon jól elvannak és azt is, hogy mennyire tud hiányozni és még nagyon sokáig nem akarok ilyen napokat, feltéve akkor, ha az ő gyógyulását szolgálja.