Huszár gyerek, huszár gyerek....

Bobóországban kipróbáltam a lovaglást és határozott elképzelésemé vált, hogy ez a sport nekem való. Orvosi engedéllyel fel is kerestünk egy lovardát, ahol igaz én vagyok a legkisebb, de fogadtak.
Minden egyes alkalommal türelmetlenül várom, hogy felülhessek és számolom, hogy mennyit kell még aludnom a következő szombatig. Szikra egy póniló, aki türelmesen járkál velem körbe-körbe. Ildi és Aliz a tanáraim, akiknek szót fogad. Anya sétál mellett és fogja a bal lábamat, igaz néha, ha nem figyelek most már elengedi. Még Gábor lovagol én ismerkedek a lovas világgal. Simogattam már két hetes kiscsikót akit láttam cicimicizni és láttam hogyan patkolják őket. Nagy szám van amíg ki nem rakják a nagy fejüket, hogy simogassam meg, akkor visszavonulok. Szikrával más helyzet, ő láthatóan kisebb, ezért simi mellé puszit is érdemel a répáról és almáról nem is beszélve. Gábor a Barán szokott lovagolni, hát az egy igazi nagy kanca. Őt még nem simiztem.

Ez tetszik! Gábor készíti elő Szikrát

Vezeti ki a karámból, mellette Bara

Kancák és a kis csikók

Szikra és Bara még szabadon

Gábor Barán

Ilyen a szerelésem

Csini, igaz?

Egyedül is megülöm a lovat!

Hideg van! Most én jó! Kislány kész, most éééén, akajom!Na! Végre!Eljött az én időm!