Telefon

Április 23-án 11.30h körül megcsörrent a telefonom. Mivel 70-es szám volt, nem tört ki rajtam a frász, hiszen magánszámot vártam erről a helyről.


Egy hölgy volt:

- XY vagyok az Országos Kardiológiai Intézetből, Csillik Ákos hozzátartozóját keresem.

- Én vagyok.

- Oprea főorvosnő üzeni, hogy Április 29-én csütörtökön be kellene feküdni szívműtétre. Pár nap kivizsgálás és következő héten műtét. Egészséges a gyermek?

- Ma reggelre lett náthás.

- Addig meggyógyul?

- Hát azt Ön is tudja, hogy egy kisgyereknél ezt előre nem lehet megjósolni, hogy mi lesz a náthából.

- Taknyosan nem műtünk. Akkor most nem tudnak jönni?

- Nem.

- Viszlát.

- Viszlát.



Pár perc volt, de kegyetlen pár perc. Miután leraktam a telefont, felhívtam Apát, közöltem vele, majd hatalmas zokogásban törtem ki. Valahogy már megnyugodtam, a tudatom egy szegletében ott lapult a tény, de igyekeztem nem tudomást venni róla, igyekeztem normálisan élni a hétköznapokat, erre megcsörren a telefonom és vége. Felébresztenek, visszahoznak a mocskos valóságba. Ákos ült az ülőgarnitúrán és csak hajtogatta, hogy „Anya nem lesz műtét”. Nyertük egy kis időt és adok a CSODÁNAK még egy esélyt, a csoda alatt értem az én kisfiamat is.

Nátha: érdekes mód péntek reggelre tényleg náthás lett és tüsszögött, majd estére párosult mellé egy enyhe hasmenés. Hasmenés elmúlt, nátha még maradt, de nem erősödött.

Ma újra irány a Margitsziget.